Már-már sablonossá válhat a kezdés, de van, ami sosem változik.....még mindig hajnali gyerek vagyok. Eddig úgy gondoltam, a kakasokkal 🐓 együtt nyitom ki a szemeimet, de rútul fel kellett ismernem, hogy még azok a fránya kis jószágok sem kukorékolnak, amikor én már az erkélyen, plédbe csavarva magam alá húzom a tappancsaim, fejemre csapom a kapucnim, belekortyolok kesernyés tejeskávémba és szemezek Hold🌙spanommal. Mr. Hold néhány napja olyan nagyon kerek, hogy rendre minden egyes nap meggyőződéssel állítottam, hogy ma - azaz ma - telihold van 🌕. Másnap újragondolva az előző napi kerekséget, ismét így gondoltam. A következő napon szintúgy. Végül a negyedik napon elengedtem a dolgot és örömmel nyugtáztam, hogy valószínűleg most már örökre ilyen kerek marad. Telihold a végtelenségig. Ó igen....nyilvánvalóan nekem. Értem. Hiszen tudja, hogy imádom és állatira tetszik így, meg varázserőt is tulajdonítok neki, amikor ilyen nagy duci sajt lesz belőle, fittyet hányva még arra is, hogy néha-néha erősen megbolondítja a kis agyamat, összekuszálva ezzel mostanra egészen ügyesen összerendezett gondolatfoszlányaimat. Minden kerek - szokta elhagyni a számat, most már napi rendszerességgel szállóigévé vált mondatom.
És tudod olyankor, amikor minden kerek, az történik, hogy egyszerűen csak imádsz élni, meg imádsz gyakorlatilag mindent magad körül. Imádod, ahogyan a nap még hűvöskés sugarai cirógatják a pofidat 🌞, miközben nem bánod azt sem, hogy a jeges szél mutatóujjával megérinti az orrod hegyét⛄💨. Odavagy a látványtól, ahogyan a horizonton ökölpacsizik egymással a napsrácokat körültáncoló lila meg narancssárga és vöröses égbolt, meg a napról napra világosodó földi élet🌄. Mosolyogsz, amikor hajnalok hajnalán, kismadaraid egymásra kontrázó, rettentő cuki trillázása ver föl legmélyebb álmodból és nyugtázod magadban, hogy ennek az álomképnek már bizony nem fogod megismerni a végkifejletét, dehát labdába sem rúghat csóri álom, amikor cserébe ezt kapod ajándékba🐦. Imádod, ahogyan odakint még kocsonyaként reszketsz a hidegtől, odabent mégis lángra kapsz, mint a legszárazabb fa, amit a kandallóba vágtak, hogy melegséget és megnyugvást adjon a legcudarabb napokon is🔥. Tulajdonképpen tisztában vagy azzal, hogy ez mind törvényszerű és karantén ide vagy oda, a szigorítások elmehetnek a bús bánatba, mert ezeket a csodákat senki nem fogja este 8-kor bezárni egy ólomajtó mögé, hogy aztán reggel 6-ig ki se dugják az orrukat. Nem. Ez mind ríl és valóban megtörténik és körülvesz, és pontosan tudod, hogy eddig is körülvett, csak valamiért nem vetted észre. Vagy, ha mégis, akkor sem szenteltél elég figyelmet nekik és ideig-óráig ugyan értékelted, de nem tulajdonítottál nekik ilyen nagy jelentőséget, mert hát ez van, egyértelmű és nem kell érte hálásnak lenni. Hát végülis nem, senki nem kéri, hogy mondj el öt miatyánkot ezekért, de ha a dolgok mélyére nézel, akkor akár még hálát is érezhetnél mindezért.
Amikor még nem tudtam azt, amit most már szent meggyőződéssel hiszek, hogy egyszerűen vannak dolgok, amik ellen nem tehetsz semmit, mert előbb vagy utóbb, lehet, hogy téged ezerszer megkerülve vagy talán veled bújócskázva🙈, de fixen be fognak következni, akkor rendre szembejött velem egy nagyon bölcs gondolat: "Happiness is not a destination, it is a way of life." Akkor, amikor még nem tudtam azt, amit most már szent meggyőződéssel hiszek, akkor azt hittem, hogy én frankón értem és átérzem ennek a gondolatnak a mondandóját. Sőt. Hiszen én így élek - nyugtattam magamat oly sokszor. Viszont most, hogy már szentül hiszem azt, amit akkor még nem tudtam, már tudom, hogy pontosan az a Bibi voltam, aki mindig is a boldogság nyomában járt, mert úgy hitte az egy klassz hely. Végül, amikor már úgy érezte, hogy megérkezett, akkor a klassznak tűnő helyekről egyszer csak óvatlanul lerántották a leplet, és már egyáltalán nem tűntek olyan boldogságosnak meg vidámnak, mint amilyenek a moziplakáton voltak.
Aztán újratervezés megint, és megint, és megint, és még egyszer, és még kétszer, és még ezerszer, aztán STOP! Hé!!! Hahó!!! Hé, te ott fenn! Nem látod, hogy ez nem az én filmem haver? Légyszi vedd ki a szalagot a gépből és cseréld le a plakátot, mert valami nem oké. 🎥
És akkor, amikor Ő kicserélte meg lecserélte, akkor jött ez a film🎬...ez a boldogságos, Hold 🌕 címmel. Ebben a címszereplő végül legjobb jó barátommá vált és vele együtt minden olyan kerek lett, mint Ő maga. Mondjuk szerintem Ő volt az, aki kivette a rossz szalagot, meg letépte a viharvert plakátot, de mindegy is. Szóval nagyon sokat dumáltam vele mindenféléről, segített, ha nem volt már erőm és nyomott egy sallert, ha éppen elborult az agyam. Nagyon sok kérdést tettem föl neki, szerintem néha az agyára is mentem, tuti. Mondjuk ilyeneket...
B🙆: Mondd csak barátom, hogyan történt mindez? Tudod, néha azt érzem, ez nem is a valóság. Olyan meseszerű minden és stabilan én vagyok benne a főhős a szétplakátolt bunkerében.
H🌕: Lassan, de biztosan elengeded a múltad kezét gyerek. Hogyan is gondolhattad volna, hogy az utadban - és nem az utad során - találod majd meg a boldogságod, amikor rég nem élsz már a jelenben? Vissza-visszatekintettél, ringatóztál jóban s rosszban és sosem adtad meg magadnak az esélyt a valódi újrakezdésre. A szokásaid és az emlékeid, meg az elméd rabjává váltál. Most meg nézz magadra. Addig mantráztad, hogy minden kerek, hogy én is azzá lettem. Viszont elárulok neked egy nagy titkot. Tudod én mindig kerek voltam és pont úgy, ahogyan mondtad, az is maradok a végtelenségig, csak havonta egyszer, Napsrácok pont úgy bújócskáznak Ködgyerekekkel, hogy közben engem teljes valómban megvilágítanak a kis zsiványok. Na erre mit lépsz?
B🙆: Tudod, Te nagyon bölcs vagy és köszi, hogy mindig rávilágítasz a lényegre. Szó szerint 😊 Igen, igazad van. Azért szeretek mindent magam körül rajongásig, mert megélem a pillanatot és minden pillanatban ott rejtőzik az újratervezés lehetősége is.
H🌕: Így van Bibi, pontosan így. Mindig annyit várj el visszafelé, amennyit te magad is megteszel. Annyit fektess a kapcsolataidba, amennyit te magad is fel akarsz markolni belőlük. Szeress annyira, amennyire szeretve szeretnél lenni. Fogadj el annyira, amennyire Te magad is szeretnél elfogadottá válni, minden kattanásoddal és defektes részeddel együtt. Hallgass annyit, amennyire Te magad is szeretnél meghallgatott lenni. Ölelj annyit, amennyi ölelésre saját kis tested is vágyik. Ne keress választ, ha magad sem tudsz felelni és ne kérdezz olyat, amire nincs válaszod neked sem. Vegyél könnyes búcsút attól a részedtől, amire már nincsen szükséged és csak gátol a fejlődésedben vagy lehúz a mélybe. Zárd ki a gonoszságot, az ármánykodást, a köpönyegforgatást, úgysincs az az elsősegélycsepp mennyiség, ami ilyenkor elegendő volna. Csak te magad dönthetsz arról, hogy milyen ember vagy most és leszel a jövőben, mi az, amit beengedsz az elmédbe és mi az, amit végleg kizársz onnan. Arról már nem, hogy milyen voltál, de ez már nem is számít egyáltalán, hiszen az a múlt, amit el kell engedned. Megtanultál felállni újra és újra. Itt az ideje, hogy talpon is maradj. Hékás, én mindig itt leszek ugyanilyen kerek valómban. Ha néha mégis kiflinek látsz, az sem jelenti azt, hogy a másik felem eltűnt, csak akkor éppen nem látja a szemed, de ott vagyok, kereken, a legszabályosabb formában, pont úgy, ahogyan az életed.
Finally...happiness is not a destination, it is a way of life. Never forget 🙆🌕
