Látom a templomot a szomszéd faluban. Jó messzire ellátni a napsütötte horizonton. Talán lesz ott egy albergue* is, ahol ma este megpihenhetnek sajgó csülkeim. Ha az nem is, egy bar biztosan, ahol egy kávét leguríthatok és, ha éppen úgy tartja kedvem, vagy hát sokkal inkább a patáimnak úgy szottyan ereje, akkor még simán belefér ma 10-15 km a következő etapig. De mi az a hevesen mozgó fehér, nyáladzó pont a szántóföld közepén, ami szélsebesen üldöz egy nyulat? És durr.... fülsiketítő puskadörrenés húz vissza a mostba és veri agyon lelkes ábrándjaimat zarándokszállásokról meg véget nem érő menetelésekről és tisztán gondolkodó agyakról. Belenézek az előttem guruló sárga-fekete járműbe, és végül mindent felülír az a bámulatosan mesébe illő pofácska, ami előttem görög. Hát... ez a legkeményebb és legszebb zarándoklat, amit ember elképzelhet magának - gondolom magamban - és ugyanebben a gondolatban megemelem a kalapom minden sokgyerekes családanya előtt, aztán még mindig ugyanebben az ideában, magamat egy anya mintára kreált Maslow piramis legeslegaljára lövöm be, mert ki az a banya, aki fene nagy szabadságokról meg zarándokutakról fantáziál, amikor sokkal inkább azon kellene gondolkodnia, hogy vajon nálunk miért nem működött hosszú távon az a fránya szoptatás, meg hogy a gyerek miért kakilt ma délelőtt zöldes árnyalatút és nem ámulatba ejtő napfénytenger sárgát, vagy hogy a banánból komolyan ki kellett volna szednem a magokat, mielőtt megetetem vele? Mi a picsa? De mielőtt nagyon belelovalnám magam flúgos, öntépázó eszméimbe, újabb puskatus sül el. Én meg, gondolom megint, ez a snitt, szóval újra a templomomat keresem, lágyan visszaringatózom képzelt spanyol utam melegséges karjaiba és korzózom tovább üres fejjel.
7.30+/- 20 perc: A világ legszebb szempárja mosolyog rám fülig érő szájjal. Kihúzom a függönyt és trillázva jóóóó reggelt üzenek a szemecske tulajdonosának. Gyerek ki, hálózsák le, bűzölgő pisás pelenka hermetikusan záródó kukába. 10-15 perces gagyarászás az éjszaka leple alatt történtekről. Ez mindösszesen két találkozót feltételez kettőnk részéről, legalábbis olyat, amiben Ő is magánál volt vagy legalábbis félkómában. Egy éjfél után pár perccel, egy pedig hajnali 4-5 között. Ha minden sima, akkor legközelebb már csak 7 után villog a bébiőr zöld lámpácskája. Pont úgy, ahogyan annak idején a skype ablak ikonja, jelezvén, hogy valaki nagyon szeretne üzenni nekem általa....olybá tűnik, hogy ez Kovácsovics specialitás 😏. Szóval immáron tiszta pelusban, de még szigorúan pizsiben kiténfergés a nappaliba, jelenlegi életünk felvonásainak leggyakoribb színterére. Kötelező kutyaüdvözlés, reggeli gyereknek, reggeli az ősöknek, móka hegyek, hessz, napindító kedvtől függően Ozzy, Joris vagy akár első férjem, Axl Rose is felcsendülhet az ütött-kopott, de még frankón szuperáló mini Sonyból. 9-10 között 30-60 perces szunya, ezalatt mindenféle ügyes-bajos dolgok "home-officeban" történő villám megoldása, mosás be, mosás ki, szárítógépbe be, száraz ruha ki, mosogatógépbe be, mosogatógépből ki, vasalás, gyereknek újabban ebéd készítése, mert ő már nagylány és nagyon hozzá van táplálva, ámbátor 1 hete minden finomság mindenhol (is) végzi fanyar fintor kíséretében. Újabb zöld jelzés a bébiőr orrán, mutter be, szeretgetés cunami, nemtudokvelebetelnimégakkorsemhanemalszik20percnéltöbbet és mitcsináltamrosszulhogymármegintcsakeddigaludt érzések pacsiznak röhögve a fejemben, ellenkező esetben pedig miértalszikmégmindigmegnézemszuszoge gondolataim támadnak. Bármi is a szitu, ébredés után taka ki a főszínpadra, újabb móka és hessz ebédig, meg meseolvasás és éneklés, gyakorta ölben vagy hordozóban tánccal, esetleg enyhe veretéssel fűszerezve😎, felkészítve ezzel gyereket az első pom-pom partykra. Elem nélküli távirányító pusztítás, szöszölés mindennel, ami nem játék, sebes kúszás a szélrózsa nem létező irányaiba is, pergés-forgás, kizárólag veszélyzónán belül, ezért hát éles és hegyes szélek párnákkal való elrejtése, de néha még ez is kevésnek bizonyul, 15 percenként kutyaszőrmentesítés a teljes placcon, 10 percenként büfi és/vagy nyáltalanítás az aktuálison, 7 percenként a világ legdagibb és legcukibb tappancsainak kutyaszőrmentesítése. Peluscsere. Peluscsere után 1 perccel óriás puki, amit orbitális, trollokat megszégyenítő végtermék követ. Újabb pelenkacsere. Nem simán. Cirkuszban vagyunk, legyen mutatvány, mert mi mutatványosok vagyunk. Ugye? Hát ki, ha nem mi? Gyerek forog, én visszaforgatom, gyerek újra forog, én játékot gyömöszölök a kezébe, hátha leköti. Gyerek forog, én nem ellenkezem. Induljon a break💃. Tiszta pelenka hason fekvő pozícióban is felkerült már több purgyéra. Nem húz be a csőbe. 12 percenként kutya levegőre vágyik. Érthető. Ki nem? 6 percenként kutya a lakás melegére vágyik. Kutya be, sáros mancsok villámtisztogatása. Jajj...a gyerek meg lemászik az ágyról. Semmi baj, ezért kapott karácsonyra 3 (három!) garnitúra szivacs puzzle-t. Gyerek szivacsra teleportál. Gyerek vissza. Szivacs kutyaszőrmentesítése fénysebességgel. Gyerek újra szivacson. Gyerek 20 perc után megunja. Hordozó fel, gyerek bele. Dudál a futár, gyerek a pihenőszékbe, mert onnan nem lóg meg. Gyerek vissza, ringatós könyv elő. Nem szabad gyűrni a lapokat, nyugi. Gyí paci paripa, nem messze van Kanizsa, odaérünk délre, libapecsenyére....gyerek boldog, kutya is, ezért hálából megkapom legkedvesebb, bűzös kutyanyálban ázó játéknak nevezett izéjét. Köszönöm 💗🐕. Gazdi eldobja, máskülönben balhé van. Gyerek élvezi, kutya visszahozza, gazdi újra eldobja, és ez így megy még vagy huszonöt kötőjel harminc alkalommal. Ebéd. Gyerek pihenőszékbe asztal mellé, kutya feje az asztalon. "Pablo! Menj arrébb, nincs kunyi és különben is"....ebédet követően heves tiltakozás a második alvás ellen VAGY "anyám szélsebesen robogj be velem a szobámba, mert mindjárt leragad az a gyönyörű két szemem, hát nem látod?". Gyerek újra ki a nappaliba, majd a fent leírt események sorrendtől függetlenül ismétlődnek. Lassan 3 óra. Vagy 4....gyerek fárad, kutya éled, én meg nyugtázom, hogy már megint délután van. Öltözés, kabát, csizma, sál, sapka. Nem, ez még nem a gyerek. A víz már minden létező nyílásomból ömlik és még csak eztán jön a gyerek. Bodyra pulcsi, pulcsira overál, világ legcukibb fejébe satyi, mózeskosár a babakocsi vázra, mózesbe pléd, alá meg fölé is, tél van. Kutya megőrül, gyerek kiborul, DE lassan, ám biztosan kattan a kapu zárja és már suhanunk is a gát felé valamelyik mami kíséretében, hogy aztán megkeressük a szomszédos falu templomtornyát. 16-17 között újra otthon. Gyerek mosolyogva ébred, kutya végre leteszi a fejét a párnára, úgy megközelítőleg egy órácskára, merthogy neki olyanja is van. Nem feje, párnája. Nem vicc. Mindenki vacsizik és indul az esti buli, kivéve, ha kutya nagyon morcos és éhségsztrájkba kezd, amiért nem tudtunk kimenni esőnapon. Ebben az esetben alázatosan igyekszünk kutyát kiengesztelni, magunkból bohócot csinálni, asztal körül őrült kergetőzésbe kezdeni, játékait szétdobálva jelezni, hogy most állatira vevők vagyunk minden ziziségre, mézesmadzagként elhúzni előtte féltve őrzött szarvaskolbászunkat, ha már a prémium táp nem játszik fülesnél. Mindeközben próbálok a lelkére beszélni, magamat Teréz anya színében feltüntetni és közölni vele, hogy én mindent, de mindent megteszek kettőjükért. Ha bejön a csel, akkor jók vagyunk, nincs nagy baj és mindenféle szenzációsan jó muzsikák kíséretében kezdődhet a bújócska kutyával, gyerekkel ölben, mert ő csak 9 kiló, én meg bivaly erős, és különben is 10 perccel korábban, kutya iránt érzett elkeseredettségemben, hirtelen felindulásból már megettem 3 atom egészséges, zablisztes gofrit..... 500 gramm nutellával megspékelve, tízezer kalóriát legurítva 2,5 perc alatt. Nem számít, mert zablisztes. Éééés hinta-palinta, benne ül a kis Léda, fater előrántja a gittyót, gyerek örül, mutter fürdik, gyerek fárad, kutya ki-be, fater engedi a vizet, gyerek elköszön kutyától, a falon cigarettázó Kurt-től, ajtótámasz Mázli kutyától, sarokban álló Maku manótól, napocskától, mutter elmond magában egy miatyánkot, hátha ma éjszaka már csak egyszer kel fel gyerek. És kezdetét veszi az esti szeánsz. Gyerek csupaszítása és a világ leggyönyörűbb testének babaolajozása dalolászva. Mondanom sem kell...hason fekve. Gyerek a nagy kádba, mert a kicsit már kinőtte. Kacsák és felhúzható teknősök elő. 15 perccel később gyerek pizsiben és hálózsákban vacsorázik, miközben mutter elmondja neki a Kis gidó meséjét, szünet nélküli váltásban Öreg néne őzikéjével. Vacsi után egy Napfénytenger előadás csilingelő, x-faktort rejtegető orgánumommal és bamm....gyerek horkol. Valójában már én is vízszintesben vagyok gondolatban, azonban az esetek 95 %-ban gyerek 1 órán belül újra felkel és nem tágít, amíg nem kap újra 5-7 kortyot. Hát persze. Kinek van kedve nappal enni, amikor minden olyan izgalmas és különben is, éjszaka is tele lehet tömni a pocakot. Nemde? De! S végül, amikor már a gyakorlatban is sikerül magamat a dunna alá száműzni, akkor előkerülnek a mobilok, hogy aztán....és most azt hiszed, hogy az a rész következik, amikor felváltva pörgetjük végig az instát a fészbukkal....nem, nem ez jön. Nos mobilok elő, hogy megnézzük gyerekről meg kutyáról készült legfrissebb fotóinkat meg videóinkat, hogy aztán szentimentálba nyugtázzuk, hogy mi vagyunk a legszerencsésebbek széles e világon és felváltva lopózzunk át még egy pillantást vetni gyerekre és persze kutyára. Szülőnek lenni szürreális dolog. Kicsit tudathasadásos állapot. Ez lehet az egyetlen magyarázata annak, hogy néha első szám harmadik személyben írok magamról, de ez ne tévesszen meg senkit. A főhősök anyja kétséget kizáróan én vagyok.
Na és persze vannak napok, amikor még programsorozatunk részét képezi egy kis vagy nagy bevásárlás, amíg gyerek valamelyik mamával lazulgat. Szerda este és szombat reggel egy lopott edzés, míg gyerek faterral bandázik, és havi egy alkalommal egy randi, amikor engedélyezünk magunknak 2 órát és teletömjük az arcunkat anélkül, hogy másfél percenként fel kelljen emelni a hátsónkat valamilyen oknál fogva a székről, vagy nyomunk egy laza víárt, amiben megpróbáljuk péppé nyilazni egymást, kiengedvén a fáradt olajat.
Meg vannak napok, amiket próbálunk feldobni egy lépcsőn orra bukással. Ilyenkor gyerek nem sérül, mert mutter hazudós politikusokat megszégyenítő határozottsággal, a másodperc töredéke alatt emeli őt az ég felé, akár szegény, megboldogult Mufasza király a kis Szimbát a csőcselék elé születése napján. Vagy gyerek egy-egy óvatlan pillanatban, most, hogy félúton van kúszás és mászás között, focistának érzi magát, az asztal sarkát meg labdának képzeli és igyekszik vele kapura lőni, ám ennek semmi egyéb hozománya nincsen, mint egy óriási pukli az arca valamely gyönyörűséges szegletén. Labda hálóba nem kerül. Ha pedig nem mi, akkor kutya színesíti meg a napot egy random koccanással, lehetőleg valami éles tárggyal, hogy aztán fejvesztve rohanhassunk a dokihoz, amiből ő nyilvánvalóan semmit nem érzékel és meg van róla győződve, hogy Várhelybe indulunk őzike lesre. És vannak napok, amikor nagyon menő programjaink vannak, olyanok, mint babamasszázs *2, amiket rendre ignorálnunk kell, mert fixen ezeken a napokon borul elsőrangú napirendünk. Ha végül mégis sikerül részt vennünk, akkor meg nagy boldogság van Fannival 💚.
Olyan napjaink pedig soha, de soha nincsenek, amikor nincsen kedvem kikelni az ágyból és legszívesebben a fejembe húznám a takarót, hogy még aludjak úgy 20-24 órát. Ismétlem soha. Ki az az önző szipirtyó, aki ilyesmiről álmodozik? Na, hát nem én, az fix. "Hát te akartad azt a gyereket, nem?" #vigyázatszarkazmus #következőblogom
Folytatása következik...
* albergue: Szállás(ok) a spanyol zarándokút mentén. Általában többszáz ágyas tömegszállások, ahol 5-10 euróért kibérelheted magadnak egy emeletes ágy valamelyik fekhelyét és használhatod a közös mosdót és a fullosan felszerelt konyhát. Totálisan koli feeling, bár életemben nem voltam kollégista...
*2 Fanni foglalkozásáról itt találtok bővebb infót
